Rólunk

FARKAS TIBOR

Több, mint 40 éve gyűjtöm a mérnöki tapasztalatokat az építőipar területén építés irányítási és mérnök-kontrolli szerepkörökben. Hosszú szakmai múltam alapján meggyőződésem, hogy az építkezések megkezdése előtt mindig megtérül, ha a terveket és a kapcsolódó dokumentációt egy kívülálló, független mérnöki szem is átvizsgálja. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy az építés folyamata ritkán követi pontosan az eredeti terveket: menet közben módosul a műszaki tartalom, ami együtt jár a vállalási ár és a kivitelezési feltételek változásával is. Éppen ezért az építkezés teljes folyamatát is érdemes folyamatos, szakszerű mérnöki kontroll alatt tartani. Munkáim között nagy számban szerepel családi házak és társasházak műszaki ellenőrzése. Foglalkozunk iskolaépítés és más milliárdos léptékű nagyberuházás kontrollálásával, beruházás lebonyolítással is. Beruházóként saját pénzből is építettem házakat, társasházi lakásokat. Pontosan tudom, hogy a figyelem kellő hiánya és az időkésedelem mindig valakinek a zsebére megy. Munkáim között szerepelnek különleges igényű épületek is, mint például műemléki épületek felügyelete, extra igényű étterem ellenőrzése vagy passzívházak építési kontrollja. Ezek megvalósítása mindig fokozott figyelmet és kihívást jelent. Minősített passzívház építésének szakmai kontrollját is elláttam, a megvalósítás eredményeként az épület a Darmstadti Passivhaus Institut tanúsítványa alapján hivatalos Passzívház minősítést kapott.
-
Magyarország, Keszthely
-
+36 20 269 1571
-
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jogosultságok
ME-É-II.-20-50328 építésügyi műszaki ellenőr
MV-Ép/B-20-50348 felelős műszaki vezető
V-MV-10/2004/248 munkavédelmi technikus
ISO 17024 passzívház kivitelező szakember
Tanulmányok
-
1980-1984
Magasépítési technikus
Dimitrov Építőipari Szakközépiskola, Zalaegerszeg -
1993
Kőműves mestervizsga
Magyar Kézműves Kamara, Zalaegerszeg -
2001
Magasépítési Műszaki Ellenőr
Pécsi Tudományegyetem PMMF kar, Zalaegerszeg -
2004
Munkavédelmi technikus képzés
Országos Munkavédelmi Képző, Zalaegerszeg -
2011
Passzívház Akadémia
Szakmai tapasztalat
-
1980-1987
Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat, Zalaegerszeg
Szakipari építésvezetőség - segédművezető, műszaki előkészítés, anyagelszámolás, tételes felmérés, művezetés -
1987 okt.
Országos Takarékpénztár, Keszthely
Műszaki ellenőr, költségvetések készítése, helyszíni felmérés, lakások, épületek állagfelmérése -
1996-2012
Fundaxis A/F Kft. Mérnöki Fővállalkozás, Hévíz
Ügyvezető - generálkivitelezés -
2012-
ERTI PLUSZ Energiatudatos Építésziroda Kft., Keszthely
Ügyvezető - generál fővállalkozás, passzívház és alacsony energia hatékonyságú épületek építése, építési műszaki ellenőrzés, felelős műszaki vezetés, biztonság- és egészségvédelmi koordinátori tevékenység
F. DEMETER ERIKA

Több, mint 30 év építészmérnöki szakmai tapasztalattal, 2012 óta sikeres építészmérnöki vállalkozás ügyvezetőjeként az építőipar valamennyi szegmensét átfogó rálátással rendelkezem. Munkám során mindig a szakma iránti alázat, a felelősségteljes gondolkodás, valamint a környezettudatos és költséghatékony megoldások keresése vezérelt. Célom az, hogy az építtetői igényeket, a jogszabályi és műszaki követelményeket, valamint a precíz építészeti szemléletet összehangolva, a szakági tervezőkkel és építész munkatársaimmal szoros együttműködésben, időtálló és jól működő építészeti terek szülessenek. Pályám során széles körű tapasztalatot szereztem az átalakításoktól a műemléki környezetben végzett munkákon át, lakó- és középületek, ipari csarnokok, szállodák tervezésében, valamint műszaki ellenőrzési feladatokban és saját beruházások megvalósításában is. Szakmai munkásságomból válogatott terveim 25 évet felölelve jelentek meg a Zalai Építész Évkönyvben, amely fontos mérföldkőként koronázta meg eddigi pályafutásomat. Több éven keresztül a Keszthelyi Tervtanács tagjaként is részt vettem a város építészeti arculatának alakításában. 2024 óta az aktív építészeti tervezést szüneteltetem. Tevékenységem fókuszában jelenleg a saját beruházásban, értékesítésre készülő lakóépületeink megvalósítása, valamint építészeti műszaki ellenőrzési feladatok állnak, amelyeket ügyvezető cégtársammal – egyben férjemmel – közösen végzünk. Az alkotó, tervező munkát külsős tervezőirodákkal együttműködésben valósítjuk meg, felismerve, hogy a folyamatosan változó műszaki és jogszabályi környezetben felelős és magas színvonalú építészeti munka ma már jól szervezett, komplex tervezői csapat bevonásával érhető el.
-
Magyarország, Keszthely
-
+36 20 926 8356
-
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jogosultságok
É 20-0213 teljeskörű építész tervező
ME-É 20-0213 magasépítési műszaki ellenőr
MV-É 20-0213 felelős műszaki vezető (építési szakterület)
MV-É-M 20-0213 felelős műszaki vezető (műemléki szakterület)
Tanulmányok
-
2013
Passzívházépítő szakember
Systemcert Zertifizierung. m.b.H. – Leoben Zertifikat PassivehousehandwerkerIn (PHC) -
2012
Nemzetközi minősített passzívház tervező
Passivhaus Institut, Darmstadt -
2001
Magasépítési Műszaki Ellenőr
Pécsi Tudományegyetem PMMF kar, Zalaegerszeg -
1994-1999
Okl. építészmérnök
Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest -
1991-1994
Építészmérnök
Pollack Mihály Műszaki Főiskola, Pécs
Szakmai tapasztalat
-
1995-1998
PROFA Konyhastúdió, Keszthely
Lakó- és középületek építész engedély- és kiviteli terveinek elkészítése, konyhatervezés -
1998-2008
FUNDAXIS A/F Mérnöki Fővállalkozás Kft., Hévíz
Lakó- és középületek építészeti generál tervezése, kivitelezési munkák műszaki előkészítése, költségvetés készítés -
2009-2012
T.J. Terv Bt. / magántervező, Gyenesdiás
Lakó- és középületek, ipari épületek építészeti tervezése, építési műszaki ellenőrzés, tervpályázatok készítése -
2012-2024
ERTI PLUSZ Energiatudatos Építésziroda Kft., Keszthely
Lakó- és középületek építészeti generál tervezése és kivitelezése, passzívház tervezés és kivitelezés, építési műszaki ellenőrzés, felelős műszaki vezetés -
2024-
ERTI PLUSZ Energiatudatos Építésziroda Kft., Keszthely
Építési műszaki ellenőrzésJelenleg az építészeti tervezés szünetel!
